Hozzánk feltétel nélkül és bárki fordulhat

Hozzánk feltétel nélkül és bárki fordulhat

A meglehetősen szűkös anyagi források ellenére egész évben, minden héten fogadják a hozzájuk fordulókat, és igyekeznek számukra a segítség lehető legszélesebb palettáját nyújtani. A Soroksári Boldogasszony Főplébánián, Fehérvári Lajos plébános atya támogatásával működő Soroksári Karitász Csoport vezetőjével, Nagy Ákosnéval beszélgettünk.

 

A mai világban sajnos kevéssé jellemző az önkéntes segítségnyújtás. Ön miért választotta ezt az utat?

A közösségben való aktív részvétel és feladatvállalás, szüleim példája nyomán, gyermekkorom óta természetes része az életemnek. 1979 óta élek Soroksáron, ide jöttem férjhez, és tulajdonképpen azóta vagyok kapcsolatban a templommal, a plébániával és az egyházközséggel. Férjem itt született Soroksáron, ő is aktív tagja volt a közösségnek közel 3 évvel ezelőtt bekövetkezett haláláig.
Ezt az utat igazából nem választottam, számomra egyértelműnek és természetesnek tűnik, hogy ahol, és amivel tudom, segítsem a másik embert.
Úgy érzékelem, hogy a közvetlen környezetünkben is nagyon sokan élnek magányosan, néha még családon belül is elszigeteltségben, szegénységben, hajléktalanságban, anyagi és lelki szükséget szenvedve. Azt gondolom, nagy szükség van arra, hogy mindenféle előítélet nélkül, elfogadással forduljunk a másik felé, hogy észrevegyük, ha valaki gondban van és segítségre szorul.

Mióta működik a Soroksári Karitász Csoport?

A csoport szervezett közösségi szolgálatként 2013-as újjáalakítása óta tekinthető. Ebben vállaltam akkor feladatot önkéntesként tizennyolc társammal együtt, akik vezetőjükké választottak. Azóta is vallom, hogy egyedül semmire sem jutnék, de a jó Istentől igazán nagyszerű segítőtársakat kaptam, akik lelkesen, odaadással és sok-sok alázattal veszik ki részüket a munkából. Amikor több mint egy évtizede elkezdtük tevékenységünket, semmiféle tapasztalatunk nem volt, aztán az évek során kialakult, hogy miben is tudunk segíteni.

Kik fordulhatnak Önökhöz?

Hozzánk feltétel nélkül és bárki fordulhat, aki úgy érzi, hogy segítségre van szüksége. Senkit nem kérdezünk arról, hogy honnan jött, hogy miért került nehéz helyzetbe, hanem mindenféle ítélkezés és előítéletek nélkül, amiben csak tudjuk, támogatjuk őt.

Milyen segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak?

Anyagi forrásaink viszonylag szűkösek, alapvetően az egyházközségi hívők erre a célra felajánlott adományaival rendelkezünk, illetve igyekszünk minden, a karitász csoportok számára meghirdetett pályázaton részt venni, és az ezeken elnyert támogatásokkal tudunk gazdálkodni. Ezt tudjuk kiegészíteni a Magyar Élelmiszerbank által szervezett Élelmiszermentési Programból hozzánk juttatott élelmiszerekkel, amiket a rászorulóknak osztunk heti rendszerességgel, illetve az évenként kétszer szervezett országos tartósélelmiszer-gyűjtésükből tavasszal és novemberben.
Korlátozott anyagi lehetőségeink ellenére heti egy alkalommal tudjuk élelmiszerrel segíteni a hozzánk fordulókat, általában háromhetente pedig ruhaadományt is igyekszünk adni. Rendszeresen járunk a Názáret Otthonba, ahol beszélgetünk az ott élőkkel, felolvasunk nekik, együtt imádkozunk velük. A többgyermekes, vagy esetleg beteg gyermeket nevelő családokat pályázatokon elnyert iskolakezdési támogatással vagy táborozási, nyaralási lehetőség biztosításával segítjük, nagyobb ünnepek előtt pedig ajándékcsomaggal igyekszünk hozzájárulni az anyagi terheik csökkentéséhez. Vannak társaink, akik autós szolgálatot teljesítenek, szállítják az időseket, vagy az élelmiszerek beszállításában, majd az adományok rászorulókhoz való eljuttatásában segédkeznek. Vannak, akik otthonukban látogatnak idős, beteg embereket, orvoshoz kísérik őket, vagy éppen a gyógyszerkiváltásukban segítenek. De sokszor arra van szükségük, hogy beszélgessenek velük, valaki meghallgassa őket. Azok az idősebb társaink, akik együtt kezdtek velünk, de már nem tudnak aktívan tevékenykedni, naponta imádkoznak értünk, a szándékainként, a rászorulókért, és azt gondolom, ez is nagyon fontos lelki támogatás.
Egy héten egyszer, keddenként vagyunk nyitva, és azt tapasztalom, hogy évről évre egyre többen fordulnak hozzánk, ami csoporttársaim odaadó és áldozatos tevékenységének köszönhető. Ilyen alkalmakon a mélyszegénységben, a hajléktalanságban élők, a nehézségekkel küzdők napi problémáit is megismerjük, és lehetőségeink szerint, amennyire tudunk, igyekszünk enyhíteni a gondjaikon.

„Ezek a keddi napok jelentik a tevékenységünk legnehezebb részét, ami a legnagyobb kihívást és nagyon sok türelmet, igazi elkötelezettséget igényel a szolgálatban lévő társaimtól. Személy szerint is hálás vagyok nekik, hogy idejüket, fizikai és lelki erejüket nem kímélve hétről hétre helytállnak a nagyon sok, embert próbáló szituációban. Sok mindennel, sokféle emberrel és sokféle sorssal találkozunk ezeken a napokon.”

Látni kell, hogy kerületünkben is nagy probléma a hajléktalanok elhelyezésének kérdése, ami a téli időjárás közeledtével különösen nagy aggodalomra ad okot. Rendszeresen találkozunk elesett emberekkel, akik, elmondásuk szerint is, és sokszor magunk is tapasztaljuk, amikor látogatásra megyünk hozzájuk, méltatlan és hihetetlenül mostoha körülmények között kell, hogy éljék a mindennapjaikat. Rajtuk nagyon nehéz segíteni. Mi egy-egy jó szóval, élelmiszerrel, takaróval, meleg ruhával tudjuk támogatni őket, de tudjuk, ennél jóval komolyabb segítségre volna szükségük az életük rendezéséhez.

Ahogy említette, komoly lelki terhet is jelent Önöknek ez a szolgálat. Hogyan tudják ezt saját maguk számára könnyíteni?

A fizikai vagy lelki fáradtságot mindig enyhíti az a jó érzés, hogy aznap is jó ügyet szolgáltunk, és tudtuk Jézus feltétel nélküli, gondoskodó szeretetét közvetíteni, vagy legalábbis megéreztetni a nehéz helyzetben élő embertársainkkal. A 12 év alatt a csoportunk is megerősödött, egymás szeretete, különbözőségeink elfogadása összetart bennünket. Az erőgyűjtéshez, a lelki feltöltődéshez pedig sok imaalkalmon, szentmisén, zarándoklaton, lelki napon veszünk részt.


A Soroksári Karitász Csoport szeretettel várja az új, csatlakozni kívánó önkéntesek jelentkezését, akik friss erőt, lendületet és megújulást hozhatnak a szolgálatba. A lelkes, tenni vágyó új tagok a Templom utca 111. szám alatt, a Soroksári Nagyboldogasszony Plébánia irodájában jelentkezhetnek.
Ugyanitt a közösségi szolgálat nagy örömmel fogad egész évben anyagi vagy tárgyi adományt is, ez utóbbiból most, a télhez közeledve, főleg meleg ruhára, kabátra, plédre van nagy szükség.